T-29. Harag, bosszankodás, mérgelődés-1
Kedves Szülők és Gyerekek!
Most a haragról, bosszankodásról, mérgelődésről, dühösködésről lesz szó, mert kaptam olyan leveleket, ami arról tanúskodott, hogy a gyerekek is szoktak mérgelődni, bosszankodni és haragudni is. De az is benne volt a levelekben, hogy ettől szeretnének megszabadulni. Ezért gondoltam, hogy beszélgessünk erről két alkalommal.
Most arról:
1. Mi az oka a bosszankodásnak, mérgelődésnek?
2. Milyen következménye van a mérgelődésnek, a haragnak?
A következő alkalommal pedig arról beszélgetünk: Hogyan viselkedjünk, hogy másokat ne bosszantsuk? Jó-e a haragot, dühöt magunkba fojtani? Hogyan lehet megszabadulni a saját haragomtól?
1.) kérdés: Mi az oka a bosszankodásnak, mérgelődésnek? A közvetlen oka gyakran az, hogy nem úgy sikerül valami, ahogy szeretnénk. Vagy valaki olyat mond, vagy tesz, ami nem tetszik. Bibliai példákat hozok, és ebből magunkra ismerhetünk.
* A bélpoklos Naámán azért haragudott, mert Elizeus próféta nem úgy akarta meggyógyítani, ahogy ő elképzelte. Ti is szoktak bosszankodni, ha nem úgy van valami, ahogy szeretnétek?
* Beszéddel is bosszanthatnak, vagy mi is bosszanthatunk másokat. Péld 15:1 A megbántó beszéd haragot támaszt. Péld 25:23 szerint a suttogó nyelv haragos ábrázatot szül. Az is rossz, ha szemtől-szembe megbántunk valakit, de az is, ha a háta mögött suttogunk, rosszat mondunk róla.
Ezek voltak a közvetlen okok. De az alapvető baj a szeretet hiánya. Akit szeretünk, azt nem bosszantjuk, annak nem mondunk olyat, amivel megbántjuk, és arról a háta mögött nem suttogunk. Akit szeretünk, arra nem könnyen haragszunk meg. 1Kor 13:5-ben olvassuk, hogy a szeretet nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. A harag leleplezi, hogy nincs bennünk szeretet.
2.) kérdés: Milyen következménye van a mérgelődésnek, a haragnak?
Rossz következménye, sőt lehet tragikus következménye is. Pl. Kain haragra gerjedt, mert a testvérének az áldozatát elfogadta Isten, az övét meg nem. Irigykedett a testvérére. Látjátok, az irigység is haragot támaszt bennünk. Kain a haragját nemhogy lecsillapította volna, hanem még fokozta, dúlt, fúlt, míg végül haragjában megölte a testvérét, Ábelt.
Tehát vigyázzatok, mert a harag ölni tud.
Péld 14:17 A hirtelen haragú bolondságot cselekszik. Bizony a gyerekek is tesznek bolondságot haragjukban. Pl., összetörik a maguk vagy a másik játékát, széttépik a füzetüket, csúnya, mérges beszédükkel nagyon megbántják a másikat, stb.
Péld 29:22-ben olvasható: a dühösködőnek sok a vétke. Ha külsőleg nem is tesz kárt semmiben a dühösködő, de magának kárt okoz, mert szaporítja a bűnét. Ezen kívül rombolja a saját testét is. Aki sokszor mérges, egyszer csak magas lesz a vérnyomása, és felnőtt korában szívinfarktusban vagy agyvérzésben hal meg. Vagy cukorbeteg, esetleg idegbeteg lesz. Ezeket el kellene kerülni!
Tanuljátok meg a következő aranymondást: Zsolt 37:8 Szűnj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!
Szeretettel: Debrecen, 2020. június 17-én, szerdán,
Apostol Imre bácsi